All languages
Джерело
Guest book
|
Всі мови All languages |
Українська бібліотека Джерело |
Гостьова книга Guest book |
«Каменярі» Івана Франка
|
|
Különös álmom volt... Egy órjás pusztaságot Látok magam előtt, vad és határtalan. Egyetlenegy gránit-szirtfok mered csupán ott, Ennek tövében én bilincsbe verten állok, S köröskörül ezrek, hasonlók, mint magam. Mindnyájunk homlokát élet s bánat redőzte, Szerelmes tűzben ég mindnyájunknak szeme, Karunk bilincsekkel, mint kígyókkal kötözve, S mindnyájunk teste holtfáradtan görnyed össze, Mert mindet egy szörnyű átoksúly nyomja le. Mindnyájunknak nehéz vaspöröly van kezében, S mint ég ha zeng, zord hang dörög fejünk fölött: «Törjétek a követ! Se hőségben, se jégben Nem állhattok ti meg! Kínban, gyötörten, éhen, A sziklát mindenképp széjjel kell törnötök». Karunk egyszerre mind az ég felé emeltük, Aztán ezer pöröly zúgott a légen át, S amint a vad követ kétségbeesve vertük, A freccsenő szilánk ezer irányba perdült: Igy sújtva zúztuk szét a szikla homlokát. Mint vízesés ha zúg, s bősz hang hív ütközetbe, Egymás után dördült a sok pörölycsapás, S lépés lépés után, a tört utat követve, Habár köztünk nem egy roskadt le a kövekre, Haladtunk csak tovább, nem volt megtorpanás. S mind tudtuk azt, hody nem vár ránk hírnév, dicsőség, Vérünk a porba hull emléke nem marad, Midőn majd egykor a nyomunkba érkező nép Az általunk tört és egyengetett uton lép E földre, mely alatt csontjaink porlanak. De hisz mi hírnevet soha nem is kergettünk, A hőslegendákban nyomot mi nem hagyunk, Csupán rabok vagyunk, habár mi önként vettünk Magunkra láncot. A szabadság rabja lettünk; A haladás útján csak kőtörők vagyunk. Mi hittük azt, hogy a tulajdon ökleinkkel Zúzunk szét szirteket, törünk gránitkövet, Hogy önnön vérünkkel, saját tíz körmeinkkel Rakunk szilárd utat, s egy új világ dereng fel, Igen, hogy minket egy szilárd jólét követ. És tudtuk azt mi, hogy a messze messzeségben, Melyet e munkáért s e láncért elhagyánk, Értünk sírnak fiúk, anyák és feleségek, Haragvóan szórnak barátok, ellenségek Átkot célunkra és művünkre és reánk. Mi tudtuk ezt, s hányszor sajgott bennünk a lélek, És elszorult a szív, és fájt a hő kebel, De sem könny, sem bánat, se testi szenvedések, Sem átkok minket a nagy műtől el nem téptek, A pörölyt egyikünk sem eresztette el. Így vonulunk tovább, és így kovácsol egybe A szent nagy eszme, így emeljük a pörölyt, Bár átkozottan, a világtól elfeledve, Követ törünk, a jog nagy útját egyengetve, S kezünk-munkánk nyomán boldoggá lesz a föld. |
Переклад угорською мовою Д. Радо. Вперше надруковано у журналі «Alföld», 1966, № 9, с. 45—46. Подається за виданням: «Királysos», Будапешт — Ужгород, 1970, с. 27—28.
Радо Дьєрдь (народився 1912 р.) — угорський перекладач, літературознавець, публіцист і бібліограф, дослідник і популяризатор російської та української літератур. Переклав низку творів Т. Г. Шевченка, П. А. Грабовського, Лесі Українки, І. Я. Франка, українських радянських поетів.
Якщо ви помітили помилки, або маєте зауваження пишіть на адресу
ukrlib@narod.ru,
або залиште повідомлення у
гостьовій книзі
(c) Видавництво «Наукова думка», упорядкування, примітки
